Ma reggel újabb üzenet várt a LinkedInen. Méghozzá egy fejvadásztól. Kedves, udvarias, készséges megkeresés volt, ahogyan általában lenni szokott. A feladó arról írt, hogy szívesen ajánlana kiváló szakembereket az egészségügybe, mert látja, hogy mekkora szükség van rájuk. Olvastam a sorait, és közben azon gondolkodtam, hogy az illetőnek – legjobb szándéka mellett - talán fogalma sincs arról, hogy mennyire mást jelent a munkaerő egy kórházban, mint bármilyen más területen.

Az utóbbi időszakban többször írtam arról, hogy muszáj lenne visszafogottabban, egymást jobban megértve és tisztelve, kizárólag megalapozott gondolatokat megosztva jelen lenni ebben a zajos világban.

„Annyira elfáradtam ebben a pár napban, olyan sokat dolgoztam, és mégsem érzem azt, hogy mindenki azt kapta tőlem, amit szeretett volna…” Ismerős? Vajon az ünnep fáraszt el bennünket, vagy az, ahogyan megéljük?

Ébredj rá végre! Megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkül hosszútávon nem tudsz egészséges maradni! Bár több mint két hét eltelt már az Alvás világnapja óta, mégsem hagy nyugodni a téma. Részben azért, mert a tematizált napok után túl gyorsan felejtünk, részben azért, mert az alvással kapcsolatos problémák nem évülnek el. A szervezet előbb-utóbb benyújtja a számlát, figyelemzavarral, döntési hibákkal, testi panaszokkal, vagy hosszabb távon betegségekkel.

Ma van a boldogság nemzetközi ünnepe. Definíciót nem adnék – nem is tudnék -, hiszen szerintem mindenkinek mást jelent a fogalom. Érdekel ugyanakkor, hogy mihez kezdünk egy ilyen nappal. Tudnunk egyáltalán bármit kezdeni vele? Lehet egyáltalán „ünnepelni” egy érzést? Március 20. korántsem a motivációs bullshit posztok és az elcsépelt inspirációs idézetgyűjtemények ünnepe, hanem az ENSZ által 2012-ben kijelölt hivatalos világnap. Arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a jóllét egyetemes emberi cél és közpolitikai kérdés. Valódi világpolitikai szándékot fogalmaz meg: mérni, kutatni és az eredményt rendszerszinten figyelembe venni azt, hogy milyen állapotban vagyunk.