Amikor jól mennek a dolgaink, általában eszünkbe sem jut megkérdezni önmagunktól, hogy mindez mibe kerül nekünk. Időben, egészségben, emberi kapcsolatokban, érzelmi veszteségben, elmaradt élményekben.

Nem, vagy csak hosszú idő után tudatosulnak bennünk a fáradt reggelek és a még fáradtabb esték, azok a családi beszélgetések, ahol bár jelen vagyunk, de nem figyelünk egymásra, valamint azt sem vesszük észre, hogy elporladtak a már régen nem ápolt barátságaink.

Talán nem is észleljük, hogy mekkora hiányaink van. 

A siker örömöt, önbecsülést és biztonságot adhat, de hol húzódik az a határ, amelyen túl már komoly áldozatokat hozunk a hőn áhított eredményekért?

Vajon tisztában vagyunk azzal, hogy mibe kerülnek a sikereink?

Testi egészség 

A WHO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2021-ben közölt becslése szerint 2016-ban világszerte körülbelül 398 ezer stroke és 347 ezer ischaemiás szívbetegség miatti haláleset volt a heti legalább 55 órás munkavégzésnek tulajdonítható, ami stroke esetében 35%-os, szívbetegség esetén 17%-os kockázatnövekedést jelent.

A tartós túlterhelés először az alvást, majd a mozgást, a pihenést és a rendszeres étkezést rontja. A szervezet nem tesz különbséget aközött, hogy valaki lelkesedésből vagy kényszerből dolgozik túl sokat. A munka szeretete nem teszi korlátlanná az emberi teherbírást.

Mentális egészség 

A WHO becslése szerint világszerte évente mintegy 12 milliárd munkanap vész el depresszió és szorongás következtében, hozzávetőleg ezermilliárd dollárnyi termelékenységi veszteséget okozva. A mentális problémák nem kizárólag a végzett munkának köszönhetők. A túlzott munkaterhelésnek, a munkahelyi bizonytalanságnak és az alacsony döntési szabadságnak is komoly szerepe van a kialakulásukban.  

A kiégés a WHO meghatározása szerint a nem megfelelően kezelt krónikus munkahelyi stresszhez kötődő foglalkozási jelenség, amelyet kimerülés, a munkától való eltávolodás és a csökkent szakmai hatékonyság érzése jellemez.

Van azonban egy nehezebben mérhető veszteség is. Ha hosszú éveken át elsősorban a teljesítményünk alapján határozzuk meg magunkat, háttérbe szorulhatnak identitásunk más részei, az, hogy milyen társak, szülők, barátok vagyunk, és mi az, ami a munkán túl még meghatároz bennünket

A munkában a sikert számszerűsítjük. A tartalmas, mély beszélgetésnek, a valódi jelenlétnek, a működő házasságoknak, az évtizedes barátságoknak nincs ilyen mutatója.

A Gallup State of the Global Workplace 2026 jelentésének 2025-ös magyar adatai szerint a megkérdezett munkavállalók 19 %-a elkötelezett a munkája iránt, 35 %-a az előző napon jelentős stresszt élt át, 43 %-a jónak értékelte az életét, 9%-a pedig magányos. 

Ezek az adatok nem a karrierépítés következményeit bizonyítják, és nem kifejezetten felső vezetőkre vonatkoznak. Inkább arra figyelmeztetnek, hogy a munkavállalói jóllét és az elkötelezettség nem magától értetődő. Az Eurofound 2024-es európai munkakörülmény-felmérésében a munkavállalók harmada rövidebb munkaidőt szeretett volna, miközben nagy többségük hasznosnak tartotta a munkáját. Lehet tehát szeretni a hivatásunkat, de közben úgy érezni, hogy túl sokat vesz el az életünkből. 

Család 

A családi kapcsolatok ritkán sérülnek egyik napról a másikra. A mindent megakasztó megbeszéléseket, telefonokat, aktuális határidőket egy ideige elviseli a család, és alkalmazkodik. De nem bármeddig.

A szakirodalom a munka és a családi élet konfliktusát work–family conflict néven hivatkozza, ami nemcsak időhiányt jelent, hanem sokkal inkább azt, hogy a munkahelyi feszültség hazakerül, ami jelentősen megterheli az otthoni érzelmi energiát. A kutatások összefüggést találtak a konfliktusok, a depressziós tünetek és a kiégés között.

A siker ára nem feltétlenül látványos családi válság. Megjelenhet abban is, hogy két ember lassan elveszíti egymást, hogy már nincsenek igazán jelen a másik életében, nem ismerik a másik mindennapjait, nincsenek tisztában egymás érzéseivel, gondolataival.

Barátságok 

A munkahelyi feladatoknak határideje van. A baráti találkozók nem támasztanak elvárásokat. Nincsenek kötelező időpontok. Ha ma nem jó, majd jó lesz a jövő héten. Vagy a következő hónapban. Az évek pedig telnek...

Egy 2015-ös metaanalízis szerint a társas izoláció a korai halálozás 29%-kal magasabb relatív kockázatával társult, ezért nagyon nem mindegy, hogy kikre és mennyi időt szánunk, azaz, hogy van-e élet a munkán túl. 

A vezető, akinek általában széles szakmai kapcsolatrendszere van, az idő teltével egyre kevesebb emberhez fordulhat őszintén. Egyre kevésbé tudja elkülöníteni azokat, akik önmagáért, és nem a pozíciójáért tartják vele a kapcsolatot. Ezzel szemben a valódi barátságokban nem a státuszunk vagy a teljesítményünk alapján értékelnek minket. Az igazi barátok azt az embert szeretik, akit anno – lehet, hogy még gyermekkorban – megismertek. 

Beszűkülés

A figyelmünk és kíváncsiságunk egyre nagyobb részét foglalja el a munka - munkáról beszélgetünk, a munkára gondolunk, a munka miatt mondunk le minden másról.

Ritkábban olvasunk szépirodalmat, kevesebbet járunk színházba, koncertre, kiállításra, elmaradnak a kirándulások és a mély emberi beszélgetések. 

A karrierrel összefüggő kulturális veszteségekre nincs olyan egységes, reprezentatív mutató, amelyből megbízható százalékot lehetne közölni, de ettől persze a jelenség figyelmet érdemel.

Idő 

Heti 55 órás munkavégzés a heti 40 órához képest, évi 48 munkahéttel és tíz évvel számolva 7200 többletmunkaórát jelent. Ez 300 teljes, 24 órás napnak felel meg, ami nem tartalmazza az ingázást, a készenlétet vagy a munkaidőn kívüli üzenet- és levélváltásokat. 

Ezt az időt pedig valahonnan elvettük. 

Miért olyan nehéz megállni?

A siker könnyen újratermeli az elvárásokat. Aki jól teljesít, arra több feladatot bíznak. Aki megbízható, azt gyakrabban keresik. A vezető felelőssége ráadásul nem ér véget a munkaidővel. Megszokjuk, hogy szükség van ránk, hogy számít a véleményünk, hogy döntéseket várnak tőlünk, ami persze örömöt és értelmet adhat a mindennapjainknak, de ha kizárólag ebből táplálkozik az önértékelésünk, a lassítás identitáskérdéssé válik. 

• Ki vagyok, ha nem dolgozom?
• Tudok-e örülni valaminek, aminek nincs mérhető eredménye?

El kell gondolkodnunk, ha minden elért eredmény fontosabbá válik annál, mint amit feláldoztunk érte. És időnként érdemes feltenni az alábbi kérdéseket:

• Milyen a párkapcsolatunk, milyen a viszonyunk a szeretteinkkel?
• Vannak-e barátaink?
• Vannak- olyan barátaink, akikkel nem kizárólag a munkáról beszélünk?
• Mikor és mit csináltunk utoljára valamit pusztán az öröm / élmény kedvéért?
• Milyen az egészségünk?
• Mikor aludtunk utoljára igazán jól?
• Mennyi időt szánunk sportra, kikapcsolódásra?
• Mikor tettünk valamit másokért?

Mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy elmúlik ez a nehezebb időszak. Hogy ezt most még megcsinálom, aztán könnyebb és nyugodtabb periódus következik. Miközben a dolgok általában – nem mindig persze – rajtunk múlnak. 

Alapvetően mi határozzuk meg az életünket, tudatosan, vagy tudat alatt mi döntjük el, hogy mi a fontos, és mi a lényegtelen. Mi állítjuk fel a saját sorrendünket, amit követünk, és az is a saját döntésünk, hogy mire mennyi időt szánunk. 

Közben pedig felnőnek a gyerekeink, megöregszenek a szüleink, lazulnak, majd elszakadnak a korábban megkötött barátságok szálai, vagy eltemetjük azokat, akiket soha nem volt időnk felhívni. És mindeközben persze romlik az egészségünk is.

De úgyis mondhatnám, hogy a sikerre való folyamatos törekvés során elmegy mellettünk az élet.