Egyre többet beszélünk az egészségtudatosságról, egyre többen figyelünk arra, mit eszünk, mennyit mozogunk, hogyan alszunk, egyre több olyan információ áll rendelkezésünkre, amely az egészségi állapotunkat írja le, ugyanakkor még mindig kérdéses számomra, hogy mindez mennyire jelenik meg a tényleges magatartásunkban, azaz mennyire vagyunk valójában egészségtudatosak.

Ez az ellentmondás régóta foglalkoztat. Az egészségügyben eltöltött éveim, évtizedeim alatt sokszor láttam, hogy gyakran már csak akkor kapunk észbe, ha baj van. És nem azért, mert nem tudjuk, hogy mit kellene tennünk az egészségünk megőrzése érdekében. Sajnos mindig van olyan kifogás, amire hivatkozhatunk, mindig van fontosabb teendőnk, ráadásul belül mindig azt gondoljuk, hogy mi nem betegedhetünk meg. Velünk nem fordulhat elő, hogy valami végzetes diagnózist kapunk.  

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából készült 2026-os Psyma-kutatások több oldalról is megmutatták ezeket az ellentmondásokat. Az 1540 fő bevonásával végzett online felmérést lakossági beszélgetések és egészségügyi szakemberekkel készült interjúk egészítették ki. Az adatok természetesen nem helyettesítik a teljes lakosság viselkedésének közvetlen mérését, de elgondolkodtató képet adnak arról, hogyan viszonyulunk a saját egészségünkhöz. 

Bár mindenki számára fontos az egészség, annak megőrzéséért kevés konkrét lépést teszünk

A kutatásban részt vevők saját egészségmagatartásukat egy ötfokozatú skálán értékelték, a következő eredménnyel:

• Személyes higiéné: 4,2
• Megfelelő folyadékbevitel: 3,74
• Alvás: 3,67
• Egészséges táplálkozás: 3,31
• Szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel: 3,03.

Úgy tűnik, az egészségtudatosságot elsősorban azokkal a tevékenységekkel azonosítjuk, amelyek közvetlenül beilleszthetők a mindennapjainkba. A megelőző vizsgálatok, amelyeknek nincs azonnal érzékelhető eredményük, hátrébb szorulnak. Ennek számos oka lehet, így például nem mindenki tudja, hogy milyen életkorban milyen vizsgálat indokolt, sokan pedig a várakozási idő, a nehézkes időpontfoglalás vagy egyszerűen a bizonytalanság miatt halogatják a szűréseket.

Egészségesnek érezzük magunkat, de mit jelent ez valójában?

A felmérésben a válaszadók 51 százaléka számolt be krónikus betegségről, ugyanakkor 47 százalékuk jónak vagy nagyon jónak ítélte saját egészségi állapotát. A két adat nem feltétlenül mond ellent egymásnak, hiszen krónikus betegséggel is lehet valaki aktív és kiegyensúlyozott, és az is előfordulhat, hogy valaki ismert betegség nélkül érzi magát rendszeresen rosszul.

A kutatás összetett egészségmutatója alapján a válaszadók mindössze 33 százaléka tartozott abba a csoportba, amelyet a kutatók „valódi egészségesként” határoztak meg, ami azért lehet érdekes, mert az egészség fogalmát hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni. Gyakran a betegség hiányát értjük alatta, miközben a fizikai állapot, a lelki közérzet, a terhelhetőség és az életminőség együtt alakítják azt, hogyan vagyunk.

Az elmúlt évtizedekben sokat javult az egészségügyi információhoz történő hozzáférés. Korábban az orvos jelentette az elsődleges, sokszor szinte kizárólagos információforrást, ma viszont a panaszainkkal, laboreredményünkkel, vagy a felírt gyógyszer nevével azonnal az internethez, vagy a mesterséges intelligenciához fordulunk. 

A kutatás szerint a megkérdezettek 74 százaléka alapvetően a médiában tájékozódik az őt érintő egészségügyi témákról. 

• Az online keresőket 43 százalék,
• az egészségügyi weboldalakat 32 százalék,
• a mesterséges intelligencián alapuló chatprogramokat 30 százalék használja rendszeresen egészségügyi tájékozódásra.

Az internet és a mesterséges intelligencia sok szempontból jelenthet segítséget. A beteg könnyebben megértheti a leletében szereplő kifejezéseket, felkészültebben érkezhet a rendelésre, és olyan kérdéseket is feltehet, amelyek korábban eszébe sem jutottak volna. A probléma ott kezdődik, amikor az információt készpénznek vesszük és nem gondolkozunk el annak hitelességén.

A válaszadók 56 százaléka számára nehézséget jelent annak eldöntése, hogy az interneten talált egészségügyi információ hiteles-e, ami különösen annak fényében érdekes, hogy háromnegyedük alapvetően elégedett az online információk megbízhatóságával.

Másképpen fogalmazva: sokszor bízunk vakon abban az adatban / információban, amelynek a hitelességét nem tudjuk megítélni. 

Egyre nehezebb felismerni a szándékosan megtévesztő tartalmakat, és egyre nehezebb kiszűrni a téves adatokon alapuló teljesen alaptalan, ugyanakkor félrevezető és veszélyes megállapításokat. Különösen megtévesztők lehetnek a mesterséges intelligenciával előállított orvosi ajánlások, a manipulált képek és videók, a valódinak tűnő szakértői nyilatkozatok.

És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nem egyszerűen médiatudatosságról, vagy annak hiányáról beszélünk, hanem a valódi veszélyeket kell hangsúlyoznunk. Jó esetben fölöslegesen, vagy a kelleténél hosszabban szedett, de amúgy ártalmatlan gyógyszer használatáról van szó, máskor azonban komoly mellékhatások, gyógyszer összeférhetetlenség, vagy esetleg fatális kimenetel lehet a következmény. De az is gyakran előfordul, hogy valaki azért halaszt el vizsgálatot, vagy orvosi kontrollt, mert az innen-onnan összeszedett vélemény / javaslat egészen más irányba tereli. És mire észbe kap, esetleg már késő.

Amikor a beteg előbb kérdezi az internetet, mint az orvost

A felmérés szerint a válaszadók 26 százaléka gyakran, további 52 százaléka alkalmanként próbál internetes információk alapján saját diagnózist felállítani, az újonnan jelentkező és súlyosbodó tünet esetén pedig 34 százalékuk keresi először az interneten a választ, és csak utána dönti el, hogy orvoshoz fordul-e. Mindössze a válaszadók 40 százaléka fordulna azonnal orvoshoz.

Egyre gyakrabban találkozunk olyan betegekkel, akik már kész elképzeléssel érkeznek a rendelőbe. Ez önmagában nem baj, hiszen a tájékozott beteg sokkal motiváltabb saját kezelésével kapcsolatban, és jobban részt vesz a szükséges döntésekben is. A gondot az jelenti, ha a beteg az interneten olvasottakat bizonyosságként kezeli, és azt várja el az orvostól, hogy az olvasottak alapján járjon el, de az is előfordulhat, hogy a megszerzett információk miatt elbizonytalanodik, és elveszíti a bizalmát az orvosi véleményben.

Az orvos-beteg kapcsolatnak ehhez a változáshoz alkalmazkodnia kell. Az orvos feladata ma már nem csupán az információ átadása, legalább ilyen fontos annak értelmezése, a tévedések tisztázása és a beteg segítése abban, hogy megértse a saját helyzetét.

Ehhez azonban időre van szükség. Időre, amelyből általában a legkevesebb van az orvos-beteg találkozások során.

Halljuk, de értjük is?

A kutatásban megszólaltatott szakemberek az egészségműveltség hiányosságai között az orvosi szaknyelvet, a rövid konzultációkat és a nehezen értelmezhető egészségügyi információkat említették. Az egészségügy gyakran természetesnek veszi, hogy a beteg érti a számára átadott információkat, pedig a laborlelet, a zárójelentés vagy akár a gyógyszerszedési utasítás is tartalmazhat olyan kifejezéseket, amelyek a szakemberek számára egyértelműek, a beteg számára azonban korántsem azok. 

Jó példa erre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, az EESZT. Óriási előrelépés, hogy a beteg hozzáférhet a leleteihez, vizsgálati eredményeihez és egészségügyi dokumentumaihoz. De vajon hányan tudják ezeket megfelelően értelmezni? A kutatásban részt vevők is jelezték, hogy a dokumentumok elérhetősége önmagában kevés. Közérthető magyarázatokra, követhető utasításokra lenne szüksége a betegeknek, valamint arra, hogy tudják, hová fordulhatnak a megválaszolatlan kérdéseikkel.

Az egészségtudatosság nem kizárólag az egyén felelőssége

Az egészségmegőrzés kapcsán gyakran hangsúlyozzuk az egyéni felelősséget, hiszen az életmódunk, a szokásaink, a döntéseink jelentős szerepet játszanak abban, hogyan alakul az egészségünk, meddig és milyen egészségi állapotban élünk. Fontos ugyanakkor figyelembe venni a földrajzi, iskolázottsági, társadalmi és szocializációs különbségeket, valamint az egyéni értelmezési és tájékozódási képességek eltéréseit. Továbbá más lehetőségei vannak annak, aki rugalmas munkaidőben dolgozik, könnyen hozzáfér az egészségügyi szolgáltatásokhoz, és megfelelő ismeretekkel rendelkezik, mint annak, aki napi tíz-tizenkét órát dolgozik, nehezen jut el vizsgálatokra, vagy nem tud eligazodni az egészségügyi információk között.

A kutatás egyik fontos tanulsága, hogy az egészségtudatos magatartás kialakulásának nemcsak ismereti, hanem gyakorlati akadályai is vannak. Nem elegendő tehát azt javasolni az embereknek, hogy mozogjanak többet, táplálkozzanak egészségesebben, járjanak szűrővizsgálatokra, arra is lehetőséget kell teremteni, hogy ezek a lépések bekiktathatók legyenek a mindennapokba. Mindebben nagy szerepe van az oktatási rendszernek, a munkahelyeknek, a családnak és természetesen az egészségügyi ellátórendszernek is.

Különösen fontosnak tartom a gyermekkor szerepét. Az egészséghez való viszonyunk jelentős részét otthonról hozzuk. Ha egy gyermek számára természetes a mozgás, az egészséges étkezés, a megfelelő alvás és az, hogy figyel testének jelzéseire, akkor a későbbiekben erőfeszítés nélkül tud egészségtudatosan, önmagára és környezetére figyelve élni. A felnőttkori életmódváltás sokszor éppen azért nehéz, mert olyan szokásokat próbálunk kialakítani, amelyeknek korábban nem volt helyük az életünkben.

Mit lenne érdemes másként csinálnunk?

Az egészségkommunikációban mindenképpen változtatnunk kell a hangsúlyokon. 

Megszámlálhatatlan általános tanácsot hallunk az egészséges életmódról, miközben sokkal kevesebb szó esik arról, hogyan lehet ezeket a tanácsokat a különböző élethelyzetekben megvalósítani.

• A szűrővizsgálatra figyelmeztető üzenet akkor hasznos, ha azt is megtudjuk, hol, mikor és milyen feltételekkel vehetünk részt rajta.
• Az egészséges táplálkozásról szóló ajánlás akkor ér valamit, ha figyelembe veszi az emberek anyagi lehetőségeit, időbeosztását és szokásait.
• Az egészségügyi digitalizáció pedig akkor jelent valódi előrelépést, ha nemcsak több adatot tesz elérhetővé, hanem segít eligazodni közöttük.

A mesterséges intelligencia terjedése miatt különösen fontosnak tartom annak oktatását, hogy minden online elérhető egészségügyi információt kritikával kezeljünk, és alapból ne tekintsük evidenciának. Meg kell tanulnunk különbséget tenni a hiteles szakmai tájékoztatás, a személyes vélemény és a reklám között. Figyelni kell arra, hogy mely információk támaszkodnak valós, alátámasztott adatokra, és melyek azok, amelyek teljesen megalapozatlanok, és pláne melyek azok, amelyek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. 

Természetesen az egészségügyi rendszer szereplőinek is adaptálódniuk kell a mai elvárásokhoz. Közérthetőbben kell kommunikálnunk, több figyelmet kell fordítanunk a beteg kérdéseire, és el kell fogadnunk, hogy a tájékozott beteg nem ellenfél, hanem partner. 

A kutatások legfontosabb tanulsága az, hogy az egészségünkkel kapcsolatos érdeklődés és a tényleges egészségtudatos magatartás között még mindig jelentős a távolság, amin nem tudunk gyors kampányokkal, tájékoztató anyagokkal vagy digitális alkalmazásokkal változtatni.

Az egészséghez való viszonyunkat hosszú évek alatt alakítjuk ki. Befolyásolja a családunk, az iskolai nevelésünk, a környezetünk és az egészségüggyel szerzett tapasztalataink. A személyes felelősség nélkülözhetetlen, de ahhoz, hogy a motivált, egészségtudatos ember valóban sikerrel járjon saját egészsége megőrzése vonatkozásában, érthető, hiteles információkra, elérhető szolgáltatásokra és támogató környezetre van szükség.

És talán arra is, hogy az egészségünkkel ne csak akkor kezdjünk el komolyan foglalkozni, amikor veszni látszik.

A hivatkozott adatok forrása: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából, a Psyma Hungary által 2026-ban készített három egészségtudatossági kutatás: 1540 fős online kérdőíves vizsgálat, négy lakossági fókuszcsoport és 13 szakértői mélyinterjú.