Ha az elmúlt időszak sok kérdést felvető történéseiben a pozitívumot keresem, akkor az egyértelműen az, hogy visszakaptam az időt. Vezetőként számtalan időmenedzsment eljárást ismerek, de ezek csak arra jók, hogy azt a „keveset” jobban beosszam. Most azonban új helyzettel találkoztam, hiszen immár én magam rendelkezem az időmmel. Vezetőként ez a luxus nem adatott meg, szinte percekre beosztott napirend szerint éltem. A váltás után az első napok még ugyanazokkal a reflexekkel indultak, majd tudatosult, hogy egy ideig ez most másképp lesz. Aztán lassan elindult a tervezés, illetve esetemben teret kaptak azok az egészségmegőrzéssel kapcsolatos gondolatok, amelyek az elmúlt években két megbeszélés között foglalkoztattak.
Aki követett eddig, tudhatja, hogy nagyon hiszek a tudatos életmódban, és abban, hogy sok szempontból magunk alakítjuk a sorsunkat. Sokszor, sok helyen beszéltem és írtam az egészségről, az egészségben töltött évekről, a betegségmegelőzésről.
A különböző felületeken számos új fogalom, új irány, új megoldáskeresés jön szembe velünk. A téma olyannyira aktuális, hogy egyenesen divattá vált, a divattal pedig az baj, hogy éppen annyira múlandó, mint az egészségünk. Ezért is fontos, hogy tudatunkban központi helyet foglaljon el a fizikai és a mentális egészségünk.
Az egyik legnépszerűbb, és egyben legfelkapottabb irány a longevity, amit a fogalom alá beszuszakolt öncélú marketingfogások és önös érdekek miatt sok esetben fenntartással kezelek, mert a témában megszólalók nem egyszer félrevezetik az embereket. Ráadásul a kórházban ledolgozott évek során túl sok különböző sorsot láttam ahhoz, hogy kizárólag a hangzatos receptekben higgyek. Találkoztam olyan emberrel, aki egész életében vigyázott magára, mégis súlyosan megbetegedett, és olyannal is, akinek az életmódja nagyon rövid életet vetített előre, mégis jókedvűen sétált haza egy kisebb betegség után.
Ha azonban leválasztjuk az irányzatot körülölelő üzleti szándékokat és valóban azt értjük alatta, amit a fogalom alapból takar (minél tovább élni mentálisan és testileg egészségesen, motiváltan, életigenlő módon), akkor nem lehet elég sokat foglalkozni a témával, jó példákat mutatva, a megelőzésre koncentrálva. Nem véletlen, hogy a sport és a mentális egészség megőrzése az életem mindennapi része. Arra buzdítok mindenkit, hogy tudatosan keressen időt a mozgásra és a pszichés regenerációra, és ne a divat, ne a közösségi médiás jelenlét ösztönözzön a sportolásra vagy a mentális relaxációra, hanem a tudatosság.
Annak ellenére, hogy az orvostudomány hihetetlen mennyiségű tudást rejt magában, az új felismerések arra is felhívják a figyelmünket, hogy mennyi mindenről hiányos még az ismeretünk. Ezért is foglalkoztat egyre jobban az úgynevezett „mozgástér”, vagyis az a része az életünknek, amelyről egy adott pillanatban mi dönthetünk. A hangsúly a döntésen van. A genetikai analízis ugyanis sok mindent előre tud vetíteni, így, aki időt, energiát és pénzt fektet a megismerésbe, valamint kellően bátor is ahhoz, hogy szembesüljön az időnként kőkemény verdikttel, fel tud készülni a jövőre, és változtathat azon, amin tud.
A mai nap döntései azonban jóval konkrétabbak, hiszen eldönthetem, hogy elmegyek-e edzeni, megpróbálok-e rendesen aludni (ami nekem például gyakran nehezen sikerül), mit eszem, mit iszom, részt veszek-e egy szűrésen, utánanézek-e annak, amit szeretnék jobban érteni, és változtatok-e azon, amiről tudom, hogy árt nekem. Végső soron arról rendelkezem, hogy miképpen bánok a nekem szabott idővel.
Az évek múlásával a mozgástér szó szerinti jelentése is egyre fontosabbá válik, hiszen mindannyian sokáig szeretnénk erősek maradni, lehajolni, felállni, futni, cipelni a bőröndöt, és elmenni oda, ahová kedvünk van. Ezeket a mozdulatokat sokan most még gondolkodás és megfontolás nélkül végezhetjük, az egészségügyi intézményekben azonban gyakran szembesülünk azzal, hogy mennyire törékeny az egészség, milyen könnyen elveszhet az, ami ma még evidencia számunkra.
Amikor egy hosszú ideig betöltött szerep véget ér, hirtelen felszabadulnak azok az órák, amelyek korábban maguktól értetődően teltek meg feladatokkal. Az embernek ilyenkor saját magára és a szeretteire is több ideje jut, és persze azokra a kérdésekre is, amelyeket korábban nem tartott annyira sürgetőnek.
Az életem átalakulásával én is másképpen kezdtem figyelni arra, hogy mit tesz velem a bizonytalanság, hogyan alszom, amikor sok minden jár a fejemben, mennyit segít a mozgás, és kik azok, akikhez ilyenkor valóban fordulhatok, vagyis melyek azok az emberi kapcsolatok, amelyek megmaradnak, változatlanok, igazak, tiszták, és melyek azok, amik pillanatok alatt elporladnak. Tanulságos a tapasztalás.
Egyre többször foglalkoztat az is, meddig tart bennünk egy szerep azután, hogy hivatalosan már véget ért, és mihez kezdünk azzal a részünkkel, amelyet addig ez a feladat töltött ki.
Sok éven át egy kórházért feleltem. A gyógyítás minősége és a szervezet mindennapi működése foglalkoztatott, folyamatosan azt mérlegeltem, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a rendelkezésünkre álló lehetőségekből. Most ugyanezt a kérdést teszem fel az emberi életre vonatkozóan, és igyekszem megválaszolni a közeljövőben.
És újból a mozgásér. Mire van ráhatásom, mi az, amiért aktívan teszek – konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Többek között ezekről szólnak majd a következő írásaim.