Ezúttal két olyan eszközről szeretnék beszélni, amelyekhez aligha társítunk elsőre kórházi ágyat, traumatológust vagy műtőt. Az egyik az e-roller, a másik a trambulin. Két egészen különböző világ. Az egyikkel közlekedünk, a másikon többnyire gyermekek ugrálnak. 

Nyáron mindkettő használata látványosan megjelenik a sürgősségi betegforgalomban, és a sérülések között sajnos akadnak olyanok is, amelyek jóval túlmutatnak egy horzsoláson vagy néhány napos fájdalmon. 

Elektromos roller

Azon töprengek, vajon lépést tartott a veszélyérzetünk ezeknek az eszközöknek az elterjedésével? Egy motorkerékpár láttán az ember rögtön számol a sebességgel. Az e-roller valamiért sokkal barátságosabb benyomást kelt. Keskeny, könnyű, egyszerűen használható, egy mozdulattal elindítható. Közben ugyanazok a fizikai törvények vonatkoznak rá, mint minden mozgó járműre. Ha az első kerék megakad egy úthibában, ha rosszul sikerül a fékezés, vagy ha a használó elveszíti az egyensúlyát, a test a pillanatnyi sebességével indul tovább.

• Magyarországon a KSH motoros roller kategóriájában 2024-ben 367, 2025-ben már 635 személyi sérüléssel járó közúti balesetet regisztráltak.
• Ez egyetlen év alatt mintegy 73 százalékos növekedés.
• 2026 első öt hónapjában 282 eset szerepelt az adatbázisban, szemben az előző év azonos időszakának 175 esetével.
• A nyári hónapok különösen erősek: 2024-ben és 2025-ben az éves esetek mintegy 41 százaléka június és augusztus közé esett. 

Persze ezekkel a számokkal óvatosan bánnék. Több roller közlekedik az utcákon, többen használják őket, ebből önmagában is következhet több baleset. Az igazán pontos összehasonlításhoz azt is ismernünk kellene, hogy hány utazásra vagy megtett kilométerre jut egy sérülés. 

A sürgősségi osztály szempontjából azonban ettől még nagyon is valóságos az abszolút betegszám növekedése. És a kérdések:

• Valóban közlekedési eszközként gondolunk az e-rollerre, amikor ráállunk?
• Ugyanazzal a figyelemmel választunk sebességet, mérjük fel az útburkolatot és a forgalmat, mint kerékpáron vagy motoron?
• És egy kamasz mit érzékel mindebből, amikor számára az egész egyetlen mozdulat az alkalmazásban?

A legtöbb rolleres balesethez nem szükséges másik jármű. Egyensúlyvesztés, megakadó kerék, hibás fékezés, rossz útburkolat, álló tárggyal történő ütközés is elég hozzá. A legsúlyosabb kimenetelek között ugyanakkor jóval nagyobb arányban szerepelnek azok az esetek, amikor személyautóval vagy más nagy tömegű járművel találkozik a rolleres. Egy német sürgősségi vizsgálatban az ütközéses sérültek 41 százalékát azonnali ellátandó vagy nagyon sürgős kategóriába sorolták, míg az eleséses csoportban ez az arány 15 százalék volt. Koponyaűri vérzést az ütközéses sérülteknél 9 százalékban találtak. 

Trambulin

A trambulin egészen más történet. A gyermek ugrál, mozog, elfárad, jól érzi magát. A szülő legtöbbször a leeséstől tart, ezért hálót vásárol, kipárnázza a keretet, figyeli az eszköz állapotát. 

Közben a gyermektraumatológiai szakirodalom szerint számos sérülés magán az ugrófelületen következik be. Elég csak a kisebb gyermekek jellegzetes sípcsonttörésére gondolni. Ehhez még leesésre sincs szükség. Ha egy kisgyermek egy nála jóval nehezebb társával ugrik egyszerre, a nagyobb gyermek érkezése lefelé gyorsítja a trambulin felszínét, miközben a kisebb lábára jelentős terhelés jut. A törés úgyis kialakulhat, hogy a gyermek végig a hálón belül marad.

Ezt vajon hány szülő tudja, amikor először felállítja a trambulint a kertben?

És hányan gondolják végig, hogy a biztonság szempontjából sokszor fontosabb az ugrók száma és testsúlya, mint maga a háló?

Egy nagy brit gyermektrauma-központban 2012 és 2017 között 1794 gyermek került radiológiai vizsgálatra trambulinbaleset után. Összesen 622 törést találtak. Könyök, csukló, boka és térd szerepelt a leggyakoribb sérülési helyek között. A fiatalabb gyermekek különösen érintettek voltak: a hét év alatti, röntgenre küldött gyerekek több mint felénél valóban kimutatható sérülést találtak. 

A kerti eszköz mellé időközben megérkeztek a beltéri trambulinparkok, így a korábban főként tavaszi és nyári sérülések egy része egész évessé vált. Vagyis egy szabadidős szokás változását néhány év elteltével már a kórházi beteganyagban is észlelni lehet. A sürgősségi osztály sajátos módon sokszor hamarabb érzékeli egy társadalmi szokás következményeit, mint ahogy arról szélesebb körben beszélni kezdünk. 

Megjelenik egy új eszköz, terjed egy új sport vagy szabadidős forma, majd egyszer csak ugyanazok a sérülések kezdenek ismétlődni. Innentől pedig már az is kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a tudással. A kórház természetesen ellátja a sérültet. Röntgent készít, gipszel, operál, megfigyel, rehabilitációt indít. Közben minden egyes beteggel gyűlik az információ arról is, milyen körülmények között történnek ezek a balesetek.

Magyarországon ezen a téren volna még mit pontosítani. Az e-rolleres közúti adatokat látjuk, a gyermekellátásból vannak fontos intézményi számaink, egységes országos sürgősségi regiszter ugyanakkor nem áll rendelkezésre. A trambulinsérüléseknél még nagyobb az adathiány, országos, kifejezetten erre az eszközre épülő nyilvános idősor jelenleg alig található. 

Pedig nagyon nem mindegy, mit tudunk egy sérülés körülményeiről. Hány éves volt a beteg? Viselt-e sisakot? Egyedül használta-e a rollert? Mekkora sebességgel haladt? Trambulinnál hányan ugráltak egyszerre? Történt-e szaltó? Mekkora volt a gyerekek közötti testsúlykülönbség? Ezekből már valódi megelőzési tudásanyag születhet. 

Mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt?

Ezt a témát sem tiltások oldaláról közelíteném meg. A gyerek mozogjon, ugráljon, sportoljon. A fiatal közlekedjen önállóan. Az e-roller és a trambulin is része lett a mindennapi életnek. A kérdés inkább az, milyen gyorsan tanuljuk meg felelősen használni azt, ami nagyon gyorsan vált természetessé.

A sisak például egyszerű eszköz, a fejsérülések aránya egyértelműen indokolja a használatát. A józan sebességválasztás, a megfelelő világítás, az alkohol kerülése is már-már közhelyes evidencia. 

Trambulinnál az „egyszerre egy ugró” szabálya szintén kevéssé bonyolult, illetve az is fontos, hogy - főleg kisebb gyermekek esetében - legyen jelen egy felnőtt, aki figyeli a tevékenységet.

És végül talán az egész téma legfontosabb kérdése: miért csak a balesetek szaporodása tanít meg bennünket arra, amit józan gondolkodással már az új eszköz bevezetése előtt is figyelembe vehettünk volna?