A kórházi ágy mellett álló üres szék sokat elárul egy ember életéről. Akad, akihez egymást váltva érkeznek a családtagok és a barátok, más pedig napokon át ugyanazt az ajtót figyeli, hátha végre benyit valaki. Kórházigazgatóként sokszor láttam már mindkét helyzetet, és azt is, milyen különbséget jelent a beteg számára, amikor van mellette valaki, aki ismeri a félelmeit, megjegyzi az orvos mondatait, elkíséri a következő vizsgálatra, és hazatérés után is figyel rá.
Elsőre azt hihetnénk, mindez érzelmi- és persze magánügy. Az egészségkutatás azonban ennél jóval messzebbre jutott. A társas kapcsolataink minősége összefügg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatával, a lelkiállapottal, az immunműködéssel, a kezelések követésével és a gyógyulás több folyamatával. Egy közeli ember hamarabb észreveheti az állapotromlást, segítséget hívhat, vagy egyszerűen ott lehet azokban az órákban, amikor a beteg ereje fogyni kezd.
Lehetséges tehát, hogy az egyik legerősebb egészségvédő tényező ott van a telefonunk névjegyzékében. Egy ember, akit hajnalban is felhívhatunk, aki eljön velünk a vizsgálatra, ránk szól az elfelejtett gyógyszer miatt, és akkor is megkérdezi, hogy vagyunk, amikor a körülöttünk élők többsége már visszatért a saját gondjaihoz.
Az ember egész életében kapcsolatokat épít, egy súlyos betegség idején pedig kiderül, melyik kötelék mit bír el. A barátság választásból születik, idővel mégis családi erejűvé válhat.
A gyógyítás szakmai rendjét vizsgálatok, gyógyszerek, műtétek és pontos protokollok adják. A beteg felépülését azonban a körülötte lévő emberek is alakítják. Azok a mindennapi gesztusok, amelyeket természetesnek veszünk, sőt, talán már nem is nyugtázunk, különös jelentőségűvé válnak baj, betegség idején, és lehet, hogy túlzásnak tűnik, de egészségügyi jelentőségük is van.
A társas támogatás a stresszre, az alvásra, az életmódra és a kezeléshez való alkalmazkodásra is hatással lehet. Egy szívbeteg ember könnyebben indul el sétálni társaságban. A műtét után lábadozó beteg nagyobb biztonságban érezheti magát, ha akad valaki, aki bevásárol, segít a napi teendőkben, vagy észreveszi azokat a tüneteket, amelyekkel érdemes újra orvoshoz fordulni. Egy hosszú kezelés során pedig sokszor az jelenti a legtöbbet, hogy valaki heteken, hónapokon keresztül jelen van, érdeklődik, segít.
Ma, július 30-án a barátság nemzetközi napját ünnepeljük. A kezdeményezés története Paraguayból indult, ahol 1958-ban egy baráti közösség a szolidaritás, a megértés és a kiengesztelődés jegyében kezdte ünnepelni a barátságot. Paraguay diplomáciai munkája nyomán az ENSZ Közgyűlése 2011-ben július 30-át hivatalosan is a barátság nemzetközi napjává nyilvánította. Az eredeti gondolat a népek, kultúrák és közösségek közötti párbeszédről szólt.
Az elmúlt évek egészségügyi kutatásai ehhez új jelentést adtak, hiszen ma már azt is látjuk, hogy a társas kapcsolódás az egészség egyik fontos védőfaktora.
Érdemes ma végignézni a telefonunk névjegyzékét, és megkeresni azokat, akikre valóban számíthatunk, régen nem látott rokonokat, azokat a barátainkat, akik nem kérnek, csak adnak, akik nem érdekből vannak mellettünk. Aztán talán felhívni őket, mielőtt egy kórházi ágy mellett álló üres szék emlékeztet bennünket arra, hogy milyen sokat jelentene, ha mellettünk lennének...