Lassan ott tartunk, hogy szinte nincs olyan ember a közvetlen környezetünkben, aki ne panaszkodna állandó fáradtságra. Mintha kollektívé vált volna ez az érzés. Ha lehetne, napközben is aludnánk vagy elbújnánk, hogy ne kelljen semmivel foglalkozni.

Hányan mondogatjuk magunkban, hogy „csak ezt az egy hetet bírjam még ki”? És hányszor realizáltuk utólag, hogy a hetek hónapokká, majd évekké nyúltak?

Ugye nem ismeretlen az érzés, amikor minden energiád elfogy és bármennyit próbálsz is pihenni, nem tudsz regenerálódni?

A kiégés hosszú, alattomos folyamat, és sajnos egyre több embert érint. Noha a „burn out”-jelenségről ma már viszonylag sokat beszélünk, nem mindenki ugyanazt érti a fogalom alatta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-ben hivatalosan is elismerte a kiégést, mint foglalkozással összefüggő szindrómát. A krónikus, kezeletlen munkahelyi stressz következményének három fő jellemzője van:

• érzelmi és fizikai kimerültség,
• a munkától való mentális távolságtartás vagy cinizmus,
• csökkenő szakmai hatékonyság.

Egy hét szabadság semmit sem old meg

Ha észre is vesszük a jeleket, eleinte megpróbáljuk racionalizálni: túl sok volt a feladat, összejöttek a dolgok, hamarosan könnyebb lesz. De nem lesz könnyebb.

Gépiesen teljesítünk. Előáll a robotpilóta üzemmód. Aztán – jó esetben – rájövünk, hogy már semminek nem örülünk, még annak sem, amit egykor szenvedélyesen szerettünk, ami örömöt, sikereket jelentett az életünkben.

Az egészségügy különösen érzékeny terep. Itt nem lehet „lehozni egy hetet” rutinból, mert emberekkel foglalkozunk, betegekért küzdünk. Fejben, lélekben, testben is jelen kell lenni, hiszen a figyelem nem automatizálható, az empátia, a kedvesség, az odaforduló, hiteles kommunikáció nem játszható el.

Az egyik 2021-es magyar felmérés szerint az egészségügyi dolgozók 55 százaléka érezte már úgy, hogy fokozott stressz és tartós túlterhelés jellemzi a munkáját. Több mint 40 százalékuk tapasztalt kiégéshez köthető tüneteket: alvászavart, ingerlékenységet, motivációvesztést, különböző testi jeleket.

A legfrissebb, 2023-as kórházi belső adatok szerint a dolgozók pszichés terhelése egyre nő, és ennek következményeként egyre korábban jelentkeznek a kiégés jelei, és nem csak a vezető, vagy évtizedek óta fontos beosztásban dolgozók körében, hanem sajnos fiatal, pályakezdő kollégák is egyre inkább érintettek.

A magyar egészségügyben dolgozók túlterheltsége - csakúgy, mint a világon a legtöbb helyen - nem új keletű probléma, a Covid-időszak csak felerősítette, ami már korábban is jelen volt. Ha elég okosak vagyunk, akkor mindezt komolyan vesszük, hiszen, ha nem változtatunk az egészségügyi dolgozók, valamint az ellátórendszer terhein, nem lesz, aki minket, a gyermekeinket és az unokáinkat gyógyítsa.

A hivatástudat sokáig visz előre, ám egy idő után biztos, hogy megkopik, ha nincs menedzsmenti támogatás, szakmai és emberi biztonságérzet, valódi megértő közösség, életpályamodell és anyagi biztonság.

A kiégés nem múlik el egy hét szabadság után, ahogy egy motivációs előadással, vagy letudós beszélgetéssel sem tudjuk meg nem történtté tenni.

Rendszerszintű kérdésről van szó: munkaszervezésről, munkaterhekről (és annak igazságos elosztásáról), csapatdinamikáról, támogatásról (vagy annak hiányáról), őszinte vezetői kommunikációról.

Persze, fontos a felismerés bátorsága és annak kommunikálása, hogy túl sok teher van rajtunk, de az inspirációhoz és a töltődéshez szervezeti szinten is teret kell biztosítani. Olyan munkakörnyezetet, ahol az önreflexió, a mentálhigiénés támogatás, valamint a pihenés lehetősége bárki számára elérhető.

Tudom, hogy nehéz a kiégésről beszélni, mert sokak szemében még mindig a gyengeség jele. Emiatt sokan próbálják palástolni, vagy ha kiderül, ellenállnak a segítő szándéknak, hiszen a stigmatizáció, a munka elvesztésének a lehetősége a mai napig reális veszély.

A fejlett szervezeti kultúrájú intézményekben tárgyilagosan és őszintén lehet beszélni mindenről, ami a dolgozók egészségi állapotát, vagy munkateljesítményét érinti. Objektíven, sallangmentesen.

És sok, nagyon sok olyan nehéz helyzetet lehet ezzel megelőzni, ami időnként beláthatatlan következményekkel jár - egyéni és szervezeti szinten egyaránt.